Egy jó nap, vagy mégsem?..., 10. fejezet

Reggel csodásan ébredtem. Annyira szeretem, amikor a nap úgy égeti ki a szemem, hogy az már fáj. De nem érdekelt, inkább valami, illetve valaki másra koncentráltam. Tudtam, hogy ki fekszik mellettem, és hogy milyen "bűnös" dolgokat csináltunk. Ahogy ott szuszogott mellettem, azt éreztem, a világon nem kell nekem más, csakis ő.
Ujjaimmal hajába túrtam, majd arcát simogattam. Elmélyülten figyeltem, ahogy mellkasa fel-le emelkedik. Egy idő után próbáltam kikászálódni az ágyból, de nem engedte. Hirtelen karjaival átölelt, majd magához húzott. Akkor már nem alszik. De egy szemétláda! Itt tetteti nekem, hogy alszik, csak hogy simogassam? Ezt a kis hazugságot egy erős párnaütéssel jutalmaztam. Kissé meglepődött, de utána ő is rákezdett. Már vagy 10 perce csak ezt csináltuk, majd hirtelen a semmiből ajkait enyémnek nyomta. Utat engedtem nyelvének, ezzel elmélyítve a dolgot. Miután pihegve elváltunk, elment a fürdőbe, gondolom zuhanyozni, majd hagyta, hogy én addig felöltözzek. Éppen reggelit készítettem, amikor megszólalt a csengő. Gyorsan odasiettem, majd egy kis bénázás után kinyitottam. Nagy meglepetésemre Danny támaszkodott a falnak.

-Hát te?-kérdeztem megdöbbenve. Kinézetre ő is ugyanígy festett.

-Ezt én is kérdezném, de te előbb megtetted.-mosolygott rám- Ericet keresem, de nagyon érdekelne, te miért vagy itt?

-Egy: előbb én kérdeztem, kettő: mondjuk úgy, hogy itt aludtam.-mosolyognom kellett, a tegnap éjszaka emlékei még elevenen éltek bennem. Beleharaptam alsó ajkamba, majd meghallottam a kifelé tartó Ericet. Danny kicsit szomorú lett, amit nem igazán értettem.

-Danny haver! Mi a francért jössz mindig ilyen korán? Miért nem tudsz aludni? Esküszöm, elviszlek egy orvoshoz, mert te vagy az egyetlen ezen a világon, aki ilyenkor fent van!-nevetett fel.

-Drága Eric! Te már fent vagy, szóval ne legyél rám "mérges", és amúgy mindig nekem köszönheted, hogy nem késel el!

-Valaki engem is beavatna a részletekbe?-szólaltam végre meg.

-Ja, bocs. Ő itt...

-Nem kell bemutatni, ismerem őt.-szakítottam félbe.

-Honnan?-értetlenkedett.

-A boltból.-mondtuk egyszerre.

-Amikor a boltban vásárolgattam, neki mentem a bevásárlókocsijának.-vette át a szót Danny boy.

-Ja, aztán rám fogtad az egészet!-nevettem fel.

-De ha te nem vagy ott, nem megyek neked!-folytattuk volna még a nosztalgiázást, ha Eric nem szól közbe.

-Oké, most már értem, hogyan ismerkedtetek meg, de miért is jöttél?-fordult Dannyhez.

-Ja, csak be akartam ugrani, mielőtt indulok turnézni. De nem zavarok tovább.-ezzel már el is tűnt-volna-csakhogy elesett a lépcsőn-Jól vagyok! A lépcső is!-kiabált vissza, majd tényleg elment. Ez a srác nem komplett! Kár, hogy elmegy. Egész megkedveltem már.

Miután megreggeliztünk, Ericnek rohannia kellett a stúdióba, úgyhogy én áthívtam a lányokat egy csajos napra. Maria sajnos nem ért rá, mert a szabadnapján a pasijával akart lenni. Próbáltam meggyőzni, de hajthatatlan volt. Ria meg én elmentünk a közeli boltba, vettünk mályvacukrot, nutellát, mogyorókrémet, egy tonna chipset, vagy 5 különböző üdítőt és még több nutellát. Ki ne akarna még abból venni?
Miután végre hazaértünk, teletettük az édességekkel meg mindennel az asztalt, majd keresni kezdtünk egy filmet. Sokáig veszekedtünk, de végül megegyeztünk az éhezők viadalában. Annyira imádom ezt a filmet! Azt hinnénk, hogy az Alkonyat után a könyvsorozatokból nem lehet jót kihozni, erre tessék! Imádom! Bár nagyon nem akarta, de a végére sikerült kinyögnie egy "Egész jó!"-t!
Jelenleg a földön fekszünk, és a hasunkat fogva nyöszörgünk. Istenem, régebben sokkal jobban bírtam az efféle dolgokat, de most majd szétreped a gyomrom. Úgy nézek ki, mint egy 3 hónapos terhes nő. Ria sem néz ki jobban. Mindketten a hányás szélén állunk, de talán nem adjuk ki ezt a rengeteg kaját. Már egy jó ideje ott feküdtünk, közben néztünk egy zene csatornát, amikor ajtócsapódást hallottunk.

-Szia Liz!-kiabált az előszobából Eric. Nekem csak egy nyöszörgésre futotta-Mi a francot csináltok ti?-megtorpant az ajtóban. Ha így reagál, akkor tényleg elég hülyén nézünk ki.

-Csajos napot tartottunk, és egy kicsit sokat ettünk...-szólalt meg alig hallhatóan Ria. Én csak bólogatni tudtam.

-És minek ettetek ennyit? Most komolyan, úgy néztek ki, mint két víziló!-nevetett ki.

-Ön bizonyára a világ legkedvesebb embere. Nem tudná megosztani velünk, hogyan is csinálja ezt?-komoly arcom miatt rögtön abbahagyta a nevetést.

-Jó, csak hülyültem. Na gyertek!-nyújtotta felénk kezeit, de mi ellöktük.

-Ha felállunk, asszem a drága, hőn szeretett piros cipellődre dobnánk ki a taccsot!-ellenkezett Ria. Még vagy fél óráig ott feküdtünk,-időközben Eric megelégelte a bámulást, és lefeküdt mellém-majd végre felállhattunk. Szerencsére Ria épségben indult haza, úgyhogy elviselhetőnek mondható ez a nap.

Este alig néztem Ericre. Kicsit feszengtem. Most akkor hogy is van ez az egész? Lefeküdtünk, de még nem járunk. Ahogy elnézem, ő is gőzerővel kerüli a témát.
Összebújtunk a kanapén, de ez nekem nagyon gyanús. Fejemet mellkasán pihentetem, miközben ő hozzám sem nyúl. Nem vagyok neki elég jó, vagy mi van?

-Figyelj, szerintem beszélnünk kéne...-suttogta fülembe. Egy laza mozdulattal kikapcsolta a tv-t, majd felém fordult.

-Tudom mi jön most! Most azt fogod mondani, hogy egyszeri alkalom volt, de többet nem akarsz tőlem. Barátok azért maradhatnánk, de azért annál kicsit több. Remélem nem gond, ha más lányokkal is randizok, ugye?

-Te egy idióta vagy! Dehogy! Ezek a mondatok meg sem fordultak a fejemben. Inkább azt akarom mondani, hogy lennél a barátnőm?-barna szemeivel mélyen elbűvölte enyéimet. Mintha rabságban tartana. Arcán látszott, hogy fél az elutasítástól. Idegesen ropogtatta ujjait, de rögtön abbahagyta, amikor meglátta mosolyom.

-Még szép! Csak azt hittem, hogy ki fogsz dobni vagy ilyesmi.-nevetnem kellett. Nevettem magamon és ezen az egész szituáción. Olyan kínos ez az egész.

-Nos, akkor mostantól te vagy Mrs. Saade.-vigyorog a képembe.

-Na, azért ne haladjunk ennyire előre, de tetszik az új nevem, Mr. Saade!-nevetve csókolom meg. Ez életem egyik legjobb napja! Persze csakis az unokatesóm születése után!
Miután lezuhanyoztunk, és CSAK Eric megvacsorázott,-nem tudtam volna semmit enni-elmentünk aludni.

Másnap reggel nem találtam magam mellett senkit. Halkan kiosontam a konyhába a reggeli kávémért, amikor megláttam a zokogó és zaklatott fiút.

-Mi a baj?-rohantam hozzá. Levágódtam mellé a kanapéra, és a hátát simogattam. Próbáltam megérteni, mi ez az egész, de semmit nem tudtam.

-Az anyám szívrohamot kapott!-suttogta nekem. Nekem azonnal felmerül a gondolataimban, hogy talán nem élte túl, de gyorsan elhessegettem. Ne fessük az ördögöt a falra!

-Hogy van?-hangom annyira halk, hogy csak ő és én halljuk.

-Szörnyen! Az sem biztos, hogy túléli.-szörnyű látni, amikor egy férfiember sír, és ráadásul közel áll hozzád. Senki ne élje ezt át!

-Az orvosok biztos segítenek neki!-magamhoz ölelem, jelen pillanatban gyönge testét. Miért kell neki mindig szenvednie?

-Nem érted, hogy nem tudnak?-kiabált rám. A hangos szavak miatt összerezzentem. Otthon, a szüleim rengeteget veszekedtek. Vagy miattam, vagy rajtam, vagy csak egyszerűen szidták egymást. Nem mondhatnám, hogy könnyű életem volt, de ez a múlt...

-Van egy megoldás, és biztosan tudom, hogy jól lesz az anyukád!

-Még is milyen megoldás?

-Van nálam egy kis vámpírvér. Ha azt megissza, egyből rendbe jön!

-Komolyan beszélsz?-szemében remény csillant fel.

-A legkomolyabban...